...ami hiányzik...

Kedves elhanyagolt Olvasóközönségem!

Sok minden történt, ám írni nem mindig oly' egyszerű. Valamikor csak úgy jön, de most megakadt és bentragadt. Meg kellett találni, fel kellett oldani... Remélem.
Leírnám, megosztanám Veletek azokat, amik voltak, ha... Ha úgy érezném, hogy fontosak. [Finnország valószínű fontos lenne, szeretnétek tudni mi történt. Talán egyszer erre is sor kerül.] Most nincs kedvem szimplán élménybeszámolni.

Tegnap túllettem azon az egy dolgon, amitől mostanában annyira féltem. Soha többet nem szeretnék ilyet. Valaki, akinek van ehhez kompetenciája, igazán elintézhetné.
Ám volt egy jó oldala is annak, hogy fájt, hogy rosszul voltam, hogy sírtam. Hiába érzed, tudod, hallod, hogy szeretnek, nem akarod elhinni. Múlandó ködfoszlánynak hiszed, tiszavirág életű boldogságnak, törékeny, fogságban nem tartható kékmadárnak, mely egyszercsak elillan, eltűnik, elszáll. Eddig sosem mertem itt ilyesfajta érzésekről írni. Megpróbáltam tartani azt a burkot, amit én alkottam. De minek? Fölösleges. Hisz ez én vagyok. Szerelmes. Nem, nem az a fajta tini-lányszerelem, fellángolás, magasba emelés és mélyrepülés. Ez Szerelem [nagy Sz-szel], egyetemes érzés, melyet akkor érez valaki, ha úgy érzi megtalálta a másik felét. Azt, aki kiegészíti minden jó és rossz tulajdonságát, elfogadja és megérti. Én úgy érzem, hogy az elmúlt hetek, a hiány és a tegnapi nap elmélyítettek valamit, még jobban összekovácsolták azt a köteléket, ami érzem, soha nem fog elszakadni. Nélküle[d] nem bírtam volna ki...sokkal rosszabb lett volna. Mit lehet még ilyenkor mondani? Köszönöm.
Köszönöm, hogy vagy nekem. Köszönöm, hogy mellettem vagy. Köszönöm, hogy azzá tettél, ami vagyok.

Gyötrelem a jó
Amikor hiányzik
De ha nem lenne
Érte
Égre kulcsolt kéz
Térdeplõ könnyeiben ázik

Hálás vagyok
Hogy adatott ismerni
Ami hiányzik...

macskakaparta: koszacica | 14:45

 

Egyébiránt...

Never know how much I love you
Never know how much I care
When you put your arms around me
I get a fever that's so hard to bear

You give me fever, when you kiss me
Fever when you hold me tight
Fever in the morning
Fever all through the night

macskakaparta: koszacica | 0:09

 

Második életjel - a végén még kiderül, hogy még mindig élek itt, Északon is...

No igen, csakhogy kicsit velösebb legyek, mint eddig [vissza a jó öreg finnországi billentyüzethez - minden ékezet elött plusz izé gombocska lenyomása kötelezö, és nem elefelejteni, hogy a z és az y fel van cserélve - felettébb idegesítö]

Nézzük az elejéröl.
Elsö három nap - Rauma. Ugyebár csütörtök este szerencsésen megérkeztünk - némi füldugulást leszámítva [hála az égnek a mandulámat nem érintette a légnyomás...] -, és ennek örömére már másnap reggel, hajnali 7kor indultunk is Raumába. Könnyed 3 órás kocsikázs...alvással kiegészítve. Raumaban aztán egy Szigethez kisertetiesen hasonlító megmozdulást találtunk - persze nem véletlenül... Késöbb kiderültek a kisebb különbségek, melyek azért igencsak magasra emelték a Sziget szervezettségét a szememben. Egy ilyesfajta - legnagyobb fesztivál egész évben Finnországban [3 nap - höhöhö] - a következöképpen néz ki: elöször is, a kemping és a koncertezös rész teljesen el van különülve, belépö csak a koncertekre kell. Kemping részbe mindenki bezúdul a különbözö ragú, nemü, korú, színü, nagyságú, de lényeg az, hogy guruló alkalmatosságával, kipakol, és egész álló nap nem csinál semmit, mint döglik, és részegedik. Részletesebben: a kamiontól a Ford KAig mindenféle kocsi volt ott, eböl aztán ki-ki kedvére és erösítöjének az erejéhez képest bömbölteti a zenét. Namármost. Itt nem akármilyen zene szólt - de szinte mindenütt -, durván 90es évek közepi technopop. [Szörnyülködés] Mindezt az otthonról [lomtalanításból] hozott kanapékon, fotelekben ülve élvezték. Közben a gázsütön, grillizén, és egyéb sütésre-fözésre alkalmas egységen a legkülönbözöbb cuccok [leggyakrabban: kolbasz] sültek. Az idö múlásával az emberek hülyültek [értsd: részegedtek], és már mindent megcsináltak... Vicces látvány volt némelyik. Hihi.
Koncerthelyszín: dúúúrván szemetes, piszkos...undorító. Elsö nap egyetlen koncertet hallgattunk végig, a Tiktakot. [update: tudjátok erröl már meséltem nektek... Lányokból álló lightos rockzenekar. Elönyük: maguk csinálják a zenét] Ám! Kishazánkban valószínü belekerülnének a "ciki hallgatni" kategóriába - mint néhány megastaros -, hiába jók. De itt! Mindenki. De nem hazudok, mindenki, a rocker, a deszkás, a huszonötév körüli pasik is ott ugráltak, és kivülröl tudtak minden számot. Hihetetlen volt - persze csak magyar szemmel... [Nálunk minden másképp müködik. Nálunk a legsikkebb dolog utálni valamit - föleg azt, amit a másik szeret, minél többen szeretik, annál jobban lehet fikázni...] Legdurvább ilyen példa: másnap reggel egy közelben lakó srácnál zuhanyoztunk [ebben azért hasonlít a Szigetre]. Srác: batár nagy állat, kopasz, olyan maffiózófejü...na és ö legalább egy órán keresztül ugyanazt a´Tiktak számot hallgattatta velünk. Nah, erre varrjatok gombot!
Elsö éjszaka hamar nyugovóra tértünk...pedig én még úgy megnéztem volna egy zenekart [Negative], de a hideg visszatartott, hogy sétáljak még oda 2km-t és aztán ugyanazt vissza. Másnap szintén [bár akkor csak én] nem vittem túlzásba... Basszott hideg volt. Éjfélkor még fél 9es világosság volt ugyan, ám a hömérséklet igencsak 15 alatt volt. Amit én már egyszál pulcsiban nehezen viseltem - így a holmi ismeretlen [késöbb kiderült, nem is rossz] finn zenekar helyett a meleg hálózsákot választottam.
Érdekességek egy csokorban: a finn pasik mindenhol pisilnek, ahol eszükbe jut [a tenger a legkedveltebb], a finnek minden napszakban isznak ["- Valami kólát iszik... - Tuti, hogy van valami alkoholtartalma..."], iszonyat techno zenét minden napszakban üvöltetnek egy rockfestivalon, minden nemzetnek megvan a maga Neoton Famíliája, a finnek egy része füldugóval jár koncertre, jah igen...a kanapékat a buli végeztével otthagyják, egy háromnapos kiruccanásra úgy mennek, mintha legal´bb egy hétig lennének a számüzve a Holdra, ahol fix, hogy esélye sincs egy darab supermarketnek [azért jókat ettünk]......és szerintem van még egy csomó-csomó minden, amit kihagytam...

Viszont, amiért idejöttem [megnézni, milyen, amikor nem megy le a Nap], iszonyat idegesítö. Nem lehet töle aludni.... [De erröl késöbb, mert a "sauna is ready" So, én megyek szaunázni :o)]

macskakaparta: koszacica | 19:39

 

Életjel

Tegnap este visszakommandóztunk Helsinkibe [mert ahogy megérkeztünk, már másnap kora hajnalban léptünk is le majdnem-Sziget fesztiválozni]. A hétvégéröl röviden és tömören, címszavakban: hideg, világos, elképesztö, más...és a többit majd megtudjátok. Azt el¨re bocsátom, hogy a magyar csajokra [legalábbis ránk] harapnak. Bejövösek vagyunk, vagy mi a szösz. :o)
Ma meg lejártuk a lábunkat Helsinkiben...és még nekem is lehetett újat mutatni.

Nektek: francba, hogy csütörtökön tekerni mentek [ráadásul Duna Maratont]... De! Lehet, hogy lesz csini MET bukója a cicának. Örültök?

Neked: Neked köszönhetöen frankón a Hatossal álmodtam...hehe. De Téged meg nagyon. Tudod?? [kacsint és puszit ad]

macskakaparta: koszacica | 18:44

 

Back to Finland

Mostantól 10 napig legálisan nem írok [lehet, hogy mégis] egy sort se.
Ma este háromnegyed 7kor indul a gépünk Északra. Jehhh!!

[épp ezért most megyek és elkezdem összepakolni a táskámat - igen. most.]

macskakaparta: koszacica | 13:56

 

Nem veszünk seeemmit!

Ez khirály volt...
Csöngetnek. Anyám: "Nem vagyunk itthon" - mondja az öcsémnek, aki nagy buzgón veszi fel a kaputelefont. "A postás az. Pénzt hozott"
Nah akkor most vagyunk vagy nem vagyunk? :o)

Röhejes, kvázi nem lakom itthon 2 hónapja [najó, nem járok haza túl rendszeresen...], és semmi sincs idehaza, amit én szeretek. Se citromos nestea, se túró rudi, se semmi... Egyébiránt meg naponta rámtelefonálnak, hogy hol vagyok és mikor látnak. Mostanában tényleg csak látogatóba járok haza. Ám a cuccaim itt laknak - tehát ha át szeretenék öltözni, csak haza kell jönnöm. Bár egy ideig nem is áll szándékomban költöztetni a cókmókomat...de szerintem más is kiakdna rajta, nemcsak én... Ugye? :o)

macskakaparta: koszacica | 13:26

 

Fáj...

Tegnap harmadszor voltam a fül-orr-gégészeten az elmúlt 2 hétben. Szűnni nem-akaró [sőt erősödő] torok- és fülfájással. Először megállapították, hogy fülkürt-hurut. Hurrá, olyanom még nem volt. Egész kisgyerekkoromat végigszenvedtem különböző középfülgyulladásokkal, de ez még hiányzott a repertoárról. Majd miután nem múlt el egy hét után, gondoltam azért csak megkérdem mi van már... Másodszorra dokinéninek fogalma sem volt róla, ezért elküldött vérvételre. Megcsapoltak, örültem, és egy hét múlvára visszarendelt. Tegnap volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy én nem tudok tovább várni, mert annyira fáj, hogy már több napja nem ettem, és inni sem tudok - ki vagyok száradva. Két felemelő órát töltöttem a 3. kerületi sztk várótermében. Majd belekukkantottak a torkomba, mire közölték, hogy ez borzalmasan ronda. [Kösz, ezt magamtól is kitaláltam] Diagnózis: tüszős mandulagyulladás. A vicces az egészben, hogy előtte már vagy 4 napja antibiotikuot szedtem, és tömtem magamba a cataflamot, hogy ne fájjon annyira - eredménytelenül. Most ott tartunk, hogy még repülőre se akarnak engedni ülni...pedig én csütörtökön utazok...

macskakaparta: koszacica | 11:13

 

Pozitív nyelvvizsga - negatív éjszaka

Bátran állíthatom, hogy a nyelvvizsgám egész jól sikerült. Most már csak az eheti szóbelin kell sikeresen brillíroznom, és voilá. Egyébiránt nem egy egyszerű feladat megtalálni a Műegyetem területén bármit is [nem műegyetemistának]. Honnan a rákból olyan evidens az mindenkinek [kivéve nekem], hogy a K épület az a központi. Ráadásul esett az eső - igaz a látási viszonyokat ez vajmi kevéssé befolyásolta... Tehát nincs kifogásom. A Science Parkot viszont női mivoltomhoz mérten is meglepően gyorsan megtaláltam. És, hogy mit kerestem ot... no az titok [higyjétek azt, hogy hiper-szuper titkos, számítástechnikai cégnél dolgozom ott]

Miután szombatról vasárnapra virradólag képzeletben eltemettem [jó előre] a jövőmet - mondván, gőzöm sincs, hogy mihez szeretnék [és tudnék] kezdeni az életemben, miből fogok megélni, lakást venni, és nemcsak lét-, de család-fenntartani [állítólag ezen a dilemasoron mindenki átesik...ám, ha én [akire mások azt mondják, hogy "céltudatos", meg "tudja mit akar"], tehát én nem tudom, hogy hogyan és miként fogom megoldani a további életemet, akkor hogy érezhetik magukat azok, akik meg csak úm. "vannak" és a "majd meg látjuk mi lesz" filozófia szerint élnek] -, ezután egy frissen megismert újság és novellaíró hölgy ismerősöm megkért, küldjem el neki az írásaimat... Még a végén azt mondják, hogy érdemes írnom. Illetve ezt már mondták...én most mégis megerősítésre várnék. És ha véletlenül pozitív kritikát kapnék, akkor erősen elgondolkoznék a MacsKalandok vol.1 [vagyis a finnországi időszak alatt firkantott 4 hónap történéseinek] kiadásán. Szerintetek hülyeség??

macskakaparta: koszacica | 18:30

 

Salmiakki melankólia ellen...működik?

Úrrá lett rajtam a melankólia. Elsősorban az idő teszi. Másodsorban a közelgő [holnap] nyelvvizsga. Harmadrészt az, hogy megint meg akarják hiúsítani a terveimet, álmaimat. Mért éreztem azt, hogy semmi nem fog simán menni??? És mért nem mehet? Mehetne. Csak valaki ezt odafönt nem akarja. Ugyanaz nem akarja, aki azt nem akarja, hogy elálljon az eső, és meleg legyen, ahogy az júniusban normális. De mi normális mostanában? Hogy én nem, az is biztos. Állandó és krónikus álmatlansággal küzdök, gőzöm sincs milyen fülfájással kísérve - betegnek érzem magam. Nyafizni azt tudok, mi? [Szóljál rám, hogy fejezzem be! - Ha így folytatom lassan, de biztosan megutálom magam]
Az a baj, hogy ilyen időben azt se tudom, hogy mit akarok, de még azt se, hogy mit nem. Hatalmas letargiagödörbe esve salmiakkit zabálok. [igen, olyan fekete, medvecukor féle förmedvényt, amit emebr fia Skandináviától délre nem eszik...sőt undorral köp ki.] Lehet, hogy csokit kéne ennem - abban van boldogsághormon.

macskakaparta: koszacica | 13:20

 

Link

Most találtam... [igen, tanulok is] ...és csak azért bigyesztem ide, hogy ne kavarjam el sehol. Illetve azért, mert egyre többen kattintotok rám a bikemag fórumról, így hátha nekik is ad valami támpontot, ötletet...és ők is mindig megtalálják itt, ha esetleg aktuálissá válna.

[TransAlp light]

macskakaparta: koszacica | 12:17

 

Vizsgapara

Rég érzet para lett rajtam úrrá. Úgy hívják, hogy vizsgadrukk [para]. Pénteken megyek nyelvvizsgázni. Most még csak magnót fogok hallgatni [és remélhetőleg jól válaszolni a kérdésekre], meg írásbelizek. Topicokat csak 16án kérdeznek majd tőlem a kedves vizsgabiztos nénik-bácsik. De mért van az írásbelin ilyen "egészítsd ki a szöveget a következő szavakkal"?? Azt nagyon úúúútálom - szerintem még magyarul se menne, és ezek után elvárják tőlem, hogy angolul tudjam...hülyék. Mért nem lehet használható tudást kérdezni? Csak kaparíntsam a kezembe az oktatásügyi hatalmat, megreformálom én úgy, de úgy, hogy mindenki újra szeretne majd vizsgázni mindenből [mert annyira jó lesz]. Viszont most megyek tanulni, mert még egy napot nem lazsálhatok el...

[jah, és feltettem végre a Flashen készült képet a május 9dikei bejegyzéshez - tessék megnézni [a rámutató link nem működik, így ki se teszem, tessék legörgetni]]

macskakaparta: koszacica | 11:59

 

Dobogókő - kétszer

Két nap után sikerült hazadugnom az orrom. Ezt az is jelzi, hogy a lakás majd' összes helységében fényt csináltam - vagyis felkapcsoltam a villanyt. Hiper fáradt vagyok, és üres a lakás [én meg egyedül vagyok, kicsi vagyok...éhes már nem...de segítsetek Vuknak, a kisrókának].

Tehát, izé, hogyishívják... Tegnapi nap csodásan telt. Verőfényes napra virradtunk. Így azt láttam a legjobbnak [jó előre eltervezettnek], hogy a 8:30as vonattal leugrok Vácra. No nem egyedül, Konstantinnal [lásd lejjebb]. Sajnos csak ott jöttem rá, hogy mehettem volna a 9essel is...nah mindegy. Végül némi vonatozás és kompozás után Visegrádon kötöttünk ki, ahol gondoltunk egy nagyot, és elindultunk bejárni az új, idei Duna Maraton pályáját...pontosabban tettünk rá egy kísérletet. Iszonyat nehezen indult be minden nálam: az izmok melegedésétől, az energiafelhasználáson át, a jól elbújt erőnlét előhozataláig. Végül Pap-rét magasságában valahogy magamra találtam, - magamhoz képest!!! - jól mentem [bár mehettem volna jobban is]. Dobogókőt [követ?] életemben először meghódítottam! És meglepő módon sokkal kisebb erőfeszítések árán, mint gondoltam. Egy bökkennő volt, hogy már az aljánál beparáztam, és olyan pszichikai nyomást kreáltam magamnak, hogy alig haladtam mókuskerékben. De miután fönt voltunk, le is kellett jö- hisz az a pláne az egészben. Így zúztunk lefelé - részemről egy kisebb perec, egy másik srác részéről már "picivel" nagyobb belefért. Ám arra iszonyat büszke voltam, hogy ott lejöttem, ahol más srác tolta. Őszintén szólva, amikor megláttam őket, nekem is megfordult a fejemben, hogy leszállok...maradtam, és végigmentem. Ám! Ha a rendezők tényleg ezen a részen viszik le a fél bandát, az biztos, hogy meg fognak telni a Visegrád környéki kórházak. [bukót mindenkinek!!!]
Lent a völgyben megszültük a tervet a hazajutásra, ám ama apróságot kifelejtettük a számításból, hogy térkép, mint olyan nincs nálunk, és mi sem ismerünk [én biztos nem] minden utat. Így sikerült egy nagyon kellemes suhanós rész után a hátunk mögött tudni a dobogókői csúcsot, ám mi magunk a hegy másik oldalán voltunk, mint ahol szerettünk volna lenni. Nah innen mászás, szenvedés - megint. Ha eddig kimaradt az életemből Dobogókő, ezen a napon bepótoltam, és kétszer is bekebeleztem. Innen már csak száguldás lefelé aszfalton [némi halálfélelemmel]... Majd rá lettem még beszélve egy Hosszúhegyre, amit a testem - de leginkábba lelkem - nagyon nem akart. Végkimerülés. Ami megmentett, hogy a srácok nagyon rendesek voltak [megvártak, lassabban mentek, megértettek]. [Köszi!] Csobánkától aztán Pomázig lejtőztünk - beiktatva egy kis eper evést az útszélén. Megérdemeltük :o) Aztán Pomázon én azt mopndtam, hogy "eddig és ne tovább" [meghaltam]. Hál' az égnek, fel lettem könyörögve a hévpótló autóbuszra - amin, autóbusz léte révén, nem lehet kerékpárt szállítani [elvileg] -, így gyorsan és kényelmesen hazajutottam [hatvan-x km és kb. kettőezer-valahányszáz szintkülönbség megtétele után]

Mivel ily' nagyon bő lére eresztettem [és nemrég még meghalni készültem az álmosságtól], így a lelkizős részt, majd máskor.
[és készüljetek, mert most van időm, és lesz új dizájn: MacsKalandok vol.3 - hisz már egy ideje nem vagyok szingli...bebe]

macskakaparta: koszacica | 0:37

 

Cica contra Warcraft

Az elmúlt napokban összeszedtem magam, és köszönök mindenkinek mindent, aki így-úgy, de támogatott [levélben, személyesen stb.]!

Éreztétek már azt, hogy lecseréltek benneteket egy számítógépre? Nekem megfordult ez a fejemben, amikor nekem szegezték a kérdést: "Nem baj, ha ma nem alszol nálam" Öööö...nem, nem baj. De mért is??? Jah, persze World of Warcraft. Nah szép, az estét egy rusnya orknővel tölti [helyettem]. Tipikusan, amolyan plakát módon bedurciztam. Miután elváltunk - ő ment játszani, én meg haza [nem mondom meg mit csinálni] -, még mindig fortyogtam. Majd meglepő módon - magamhoz képest - rettentő gyorsan beláttam - némi atyai ráhatással -, hogy semmi értelme játszani a sértett Viki hercegnőt, mikor nincs igazam. Ő sem durcizik be, mikor én [nélküle] megyek tekerni. Ő se fogja megszeretni a "hülye" sziklákat és gyökereket, és én se a rohangászós, csapkodós, sárkányos cyber szerepjátékot. Iszonyat öröm volt rádöbbenni, hogy eddig gyerekesen működő agyam túl tud látni a korlátain. Élni, és élni hagyni - aranyszabály lehet egy párkapcsolatban. [úristen, milyen bölcs lettem mostanság... :oP ááá, a végén még jobb színben tüntetem fel magam, mint amilyen vagyok...hihi]

macskakaparta: koszacica | 13:34

 

Széthullva-post

Úgy telt el ez a qrva hétvége, hogy a végére sikítani tudtam volna. Szégyen - nem szégyen, beismerem, hogy annyira kimerültem mind lelkileg, mind testileg, hogy már semmire nem vágytam jobban, minthogy egy csöndes sarokba bedobva, lassan, zokogva álombamerüljek, és jó sokáig úgy maradjak. Ám erre senki és semmi nem adott lehetőséget, mert minden csak jött és jött és jött...nekem meg mind meg kellett oldanom. Csak nekem, mert ha más próbálta volna meg, akkor az nem lett volna ugyanaz... sőt, ha így tetszik, csak az van megcsinálva, amit én csinálok meg. Ám ezt a maximalista életvitelt és hozzáállást nem lehet sokáig csinálni kifulladás nélkül. És az volt a legfájóbb az egézben, hogy úgy estem szét darabjaimra, hogy álltak mellettem... Szégyellem magam, hogy még így is képes voltam. Megfordult a fejemben a "feladás" gondolata, amit nagyon gyorsan próbáltam [és mások is] elhessegetni - reméljük sikeresen. Bár kissé reménytelennek érzem magam körül azt a masszát, ami körülvesz. Próbálok valami biztonságos helyre menekülni, de nincs ilyen. Itthon leharapom mindenkinek a fejét, ha hozzámszól - én nem fogok magyarázgatni, és mindenfélébe belemenni, utána meg hallgatni az "én megmondtam"-okat. Nincs szükségem rá. Az az igazság, hogy nem teljesen tudom, hogy mire van szükségem, és talán ez a baj. Olyan embereket szeretnék magam körül látni, akikben buzog a tettvágy, és...és olyanok, mint én.
Lélekstimulálóként megnéztem most a Hallmarkon egy tipikusan csöpögős, kicsit giccses amerikai, családi "de szeretjük egymást - együtt mindenre képesek vagyunk" filmet. Ez most kellett, hogy még el tudjam hinni, hogy a világ, amiben élek, és amit én teremtettem magamnak, elviselhető.

Nyomjatok vattacukrot a képembe, hogy tudjam, hogy létezik még édes íz!

De! És ami király. Nemsokára érezhetek olyan ízt, amit rég nem... Kaptam Finnországból mega nagy salmiakki packot. Isten király ízű [sós-keserű-édes] medvecukor keveréket. Nem mintha nem most mennék 3 hét múlva, de azért kell. Le fogok vele ülni valahol, kiválogatom először a csillag, majd a rombusz alakúakat, aztán a halacskákat gyűröm le, és végül fanyalogva, de élvezettel elszopogatom az enyhén mentolos, mégis édes és sós ízű golyócskákat. 250 g élvezet.

macskakaparta: koszacica | 12:51

 

Útbaigazítás

Tegnap el lettem rabolva egy nagy bmw-s, feketehajú, echte "digo" által. De ha finomítani szeretnénk a dolgon, és a teljes igazságot szeretnétek hallani. Íme:
Helyszín Moszkva tér, ahová én épp igyekeztem, és volt még 10 percem, hogy odaérjek. Ekkor állított, és szólított meg a piros lámpánál egy srác, a kocsiból kiszólva: "sorry..." Hm, gondoltam, most jól útbaigazítom, és megmutatom külföldi barátunknak, hogy a magyarok is tudnak nyelveket, és nem elveszett, analfabéta népség. Ám miután az úriember következő mondata az volt, hogy "I don't speak english", egyből leesett, hogy egy olasz emberkével van dolgom - igen az olasz az a fajta, amelyik nem tanul épkézláb nyelveket, csak a sajátját. Azt meg tudta mondani, hogy Szentendrére akar eljutni, de azt nem értette meg, hogy csak a Duna partra kell kijutnia. Úgy döntöttem, hogy iszonyat jófej honpolgár leszek, és szegény szerencsétlen elveszett külföldinket kiviszem a Margit-hídig [többre nem volt időm]. Bepattantam mellé az autómobilba [míg leértünk a hídig a kocsi folyamatosan sípolt, mert nem kötöttem be a biztonsági övet...]. Majd a híd lábánál megálltunk, rajzoltam neki kicsi térképet, ráállítottam a helyes pályára, és kiadtam a "let's go" parancsot. Erre föl kaptam tőle egy palack "italiano vino"-t. Hihi! :o) Megéri  jófejnek lenni. [egyébiránt kicsit elkéstem...]

macskakaparta: koszacica | 13:02

 

"Az emberek azért magányosak, mert falakat építenek hidak helyett."

Nem akarok az lenni.
Pedig az léeszek, mert én is falakat építek, ha valami nehézség adódik.
Ki kéne jönnie. Meg kéne beszélni. Hogyan? Eddig mindig ment. Most nem megy.

I'm a killer.

macskakaparta: koszacica | 15:34

 

Kill Bill or someone else - I'm a killer

Juj, amit elfelejtettem elmesélni... mit is álmodtam én két napja éjszaka. Dúúúrva!
Gyilkos voltam. Hidegvérű. Egy kevésbé szeretett, nálam magasabb női munkatársam nyakát metszettem el egy pillanat alatt. Se sikoly, se nyöszörgés, se semmi. Hangtalanul összeesett. Bennem meg fikarcnyi lelkiismeretfurdalást nem okozott abban a pillanatban. Aztán álmom folyamának előrehaladtával egyre inkább tudatosult bennem a dolog - főleg mikor már harmadszor térem vissza a hotelnek [amely valahol a Bahamákon volt] azon részére, ahol eme szörnyűséget elkövettem, hogy "úristen, én gyilkos vagyok". A legszörnyűbb az volt, hogy ezzel a tudattal ébredtem, és legalább 20 percig bennem volt ez az érzés. Ez, ez az "én gyilkos vagyok" feeling. Nem jó. Nem vagyok az. De még soha nem is fantáziáltam róla. Ki tudja mit műveltem én itt előző életeimben...

macskakaparta: koszacica | 15:29

 

Bagoly mondja...

Beilhetne egy újabb villamos-mesének a tegnapi eset. Egy drága barátommal épp tisztelt [höhö] Pálffy István szidtuk, és figuráztuk ki, megtárgyalva ama orbitális hibáját, amit egy hírbemondó sem ejthet - főleg nem az, aki horribilis fizetéssel rendelkezik. A következőképpen konferálta fel a MIG29es katasztrófáját: "...és a pilóta szerencsésen kapitulált..." [jelen esetben a helyes szó: katapultált -- nem baaaj, belefér, mondjuk attól függetlenül röhej]. Ezek után témát váltottunk, és szóbakerültek a "le-, fel-, be-, ki-, el-, meg- ..stb" nyelvtani izék. Ám a neve épp nem ugrott be. Nagy fejtörés közepette megszültük a "névelőt", majd gyorsan elvetettük, mondván az más. Már a nyelvem hegyén volt, és kb fél másodperccel később mondtam, mint a mellettünk ülő [vadidegen] hölgy: Igekötő.  Szerintem ezzel akarta jelezni, hogy mi se vagyunk jobbak a deáknévásznénál - nemhogy a Pálffynál -, így jó lenne, ha közterületen nem beszélnénk hülyeségeket [bár mi ezért nem kapunk semmit [értsd: sok százezres fizetés]]. Fülig vörösödtünk, és hálát adtunk az égnek, hogy a következő megállónál már le is szálltunk.

Ma kivételesen nem én biciklizek. "Hülye" országúti verseny - amire én nem megyek -, de Valakinek nagyon drukkolunk :o)

macskakaparta: koszacica | 9:49

 

Villamos-mese

Már régebben elhatároztam, hogy egy novellakötetet írok "villamos-mesék" [vagy valami hasonló címmel]. Kiskoromban imádtam nézegetni az embereket, az arcokat, és mögé gondolni egy életet, mely ugyanúgy tele van emlékekkel, szép és szomorú, komoly, megkapó és elrettentő történetekkel. Ezek mindig valahogy azt jelentették nekem, hogy én milyen kicsi vagyok a világban - hisz mindenkinek van saját kis, különbejáratú élete, amit mi nem ismerhetünk. Ahogy nőttem, a súlypont áthelyeződött, és ahelyett, hogy elképzeltem csak, hogy "úristen...nekik is van életük", megpróbáltam ellopni néhány pillanatot ebből. Természetesen tudom, hogy sosem tudok meg róluk semmit, de ez olyan, mint beleolvasni egy kinyitott könyvbe.
Tegnap a villamoson egy [szüleimnél kicsit idősebb] párral utaztam. Beszélgettek, fogták egymás kezét - teljesen szokványos házaspárnak néztek ki. Majd a hölgy, aki velem szemben ült, odafordult a férfihoz, és csillogó szemekkel nézett rá: "Milyen jó lenne, ha mi most férj és feleség lennénk. Mennénk hamunkából... Itt van az én kis ridikülöm, fogom a te csomagjaidat is..." Vágyakozás érződött a hangjában. Ezer és ezer verziót ki lehet találni a történet folytatására, arra, hogy mért is nem házasok. Vannak ilyen elejtett, és véletlenül meghallott mondatok, melyek után az ember picit megáll, és gondolkozik rajta. Én se tudtam már a könyvre figyelni, amit addig olvastam.
Ez egy a nap, mint nap megtörténő és elhangzó esetek közül - igazán elenyésző, kis hányada. És annak meg aztán végképp töredéke csupán, amelyek megtörténnek, de nem kerülnek kimondásra.
Furcsák vagyunk mi emberek. Mindig és folyton folyvást kellenek az ilyen apró visszaigazolások, hogy megnyugtassuk saját magunkat, hogy nem vagyunk egyedül, és a többi ember is létezik, lélegzik, él - nem csupán illúziók. Bár most végiggondolva ezt, lehet, hogy csak nekem ilyen bonyolult ez...

Más. Jelentem: ma már köhögök, mint állat, de nyirokcsomó nem fáj már annyira, és  nem is dagadt. Mondtam én, hogy nem kell itt orvoshoz rohangászni. [ez az utóbbi az a rész, amit mindig kihagyok...blöá]

macskakaparta: koszacica | 16:41

 

Távozás

Határozottan elegem van az emberekből. Úgy érzem kiemelkedtem, túlléptem, és elhagytam valamit, ami eddig része volt az életemnek. Visszahúzóerőnek érezném mostantól csupán. Így Isten hozzátokat mondok. Elmegyek. Aki keres, megtalálhat - ám tőlem senki ne várjon semmit. Nem égetek föl semmit, de nem is nézek vissza. Saját utamat szeretném járni, azt ahová nem mindenki jöhet velem...és akkor sem mindenki tud velem tartani. Nem azért, mert én marom el őket, hanem mert egyszerűen kikopnak mellőlem. Kiderül, hogy az eddig egy hullámhossznak hitt "valami", illúzió volt csupán - hangos kakofónia. Legyetek jók!

macskakaparta: koszacica | 20:09

 

Üzenet fehér forrócsokiban avagy a gyógyult telefon smse

A héten meggyógyíttattam a telefonomat. Szegény a mélytengeri búvárkodás után megkergült, és a kijelzőn minden megfordult néha. Arról nemis beszélek, hogy nem lehetett kikapcsolni, csak ha az ember levette róla az aksit. De amint visszahelyezte, telefon bekapcsolt, és már nyavajgott, hogy kéri a pin kódot [nem mintha nem tudnám]. Nos a hét elején teljesen meggárgyult, és a képernyő gyönyörű kéken tudott világítani, ám semmi nem lárszott rajta. Néha időlegesen visszajött, majd ismét semmi. A bekapcsolódást kék fény jelezte - ekkor tudtam, hogy most be lehet ütni a pint. És után vakon lehetett vele telefonálni. Az volt gáz, hogy nem láttam, hogy ki hív, illetve az sms olvasás igen nagy kihívássá vált. Ezt megelégelve cseréltettem ki a képernyőt potom 7db "mátyáskirályért". De legalább most működik..., és el tudtam olvasni azt az smst: "Hiányzol..., szeretlek!" Én is!

Sőt, ha már ilyen üzengetős lettem [ami nem vagyok], akkor ezúton, annak az illetőnek, aki reklamált a comment lehetőség nem-léte miatt [az egyiknek - mert több is van...], hogy ugyanazt érezzük, és igen, Te vagy a leg leg! [de ez psszt, titok...hihi]

Összefutni valakivel, akivel ezer éve nem találkoztál nagy öröm és királyság. Nem sok embert talál az ember a városban, aki a villamosmegállóban furulyázik. Beszélgetni vele még jobb, főleg úgy hogy tulajdonképpen nemigen tettetek még ehhez hasonló [hosszabb] eszmecseréket. Bepillantani valahova, egy ember lelkébe, egy mosoly mögé, amit még nem ismertél, csak éltél belőle, nagy kincs. Bármennyi fehérforrócsokit megér...

macskakaparta: koszacica | 16:46

 

Random gondolatok [hülyeség] from nyakmerevség

Elaludtam a nyakam, wazz! Már rég csináltam ilyet, de meg kell hagyni nem is hiányzott. És az a baj, hogy tudom is, hogy hol rontottam el. Ott, hogy amikor meg kellett volna ágyaznom, én a kanapé karfájára helyezve buksimat, álomba szenderültem. Az elalvás előtt még kényelmesnek hitt pozíció, akkorra megtette hatását, nyakam iszonyatos szögben tört meg, és úgy maradt - illetve a fájdalom benne. Sajnos az éjszaka se szedte ki belőle, és maszírozással se múlik. Úgyhogy most fáj a nyakam, és csak reménykedni tudok, hogy estére elmúljon.

Csinálni akartam ma valami értelmeset, de már elfelejtettem, hogy mit. Így maradnak az értelmetlen, hülye dolgok.
Hééé, szóljál rám, és járjunk este [kerüljük meg a Földet, és szedjünk jégsalátát a sivatagban] Naaa???

I have many-many pieces of the world: smiles, kind and lovely people, crazy hapiness...the sky and the sun, the air and the songs of the birds...you and me....and my freedom!

macskakaparta: koszacica | 12:35

 

Fenntartható fejlődés - létezik-e emberiség szinten?

Asszem épp itt az ideje, hogy befejezzem a nyavajgást, és a jó dolgokra koncentrálni - hisz [hál'istennek] most van belőle. Figy' legyen az, hogy elfogadunk engem úgy ahogy vagyok, és mosolygunk. Legyen így! Azért mert én a saját magam teremtette földi valóság-álomvilágomban szeretnék élni/lenni. Egy olyan helyen, amit én alakítok, és tőlem függnek a dolgok - kiiktatva mindent, ami épp nem odavaló. Két dolog, ami ebben a "paradicsomi" létben fontos nekem: szeretet és a dolgok, amikkel szeretek foglalkozni [munkám, bringa, tánc, zene] - ez szüli azt, hogy ne nőjjünk föl. Legyünk gyerekek, és sose fásuljunk be. Oks? Akkor ezt megbeszéltük [és még commentelni se kell :oP].
Olyan furcsa, mert szerintem az emberek legalább 60% nem elégedett az életével, és nem boldog. Ám azért, hogy ezért tegyen valamit, az már energiát igényel. Sok-sok melót. Várnak, várnak, aztán jön a lehetőség, és jó gyorsan elszaladnak, mert "jaj, mi lesz ha még a végén bejön". És az a baj, hogy ezek az emberek, akik anyázva nézik a kocsikat [értsd: amilyen neki nincs, de szeretne], és a sárga irigység marja őket. Várni nem kifizetődő egy olyan helyen, és olyan helyzetben, amikor cselekedni kellene.  Ha az evolúció ilyen alapon működne, nem lenne gondunk a Föld túlnépesedésével... Ezenkívül lenéznek egyeseket, akik ugyan sok pénzt keresnek, de ráfogják, hogy ők azért úgy mégse. És még maguknak se tudják megmagyarázni, hogy mért nem. Pedig az okok nagyon egyszerűek: félnek lépni, cselekedni. Ám ezt beismerni megalázó [még maguknak is], ehelyett mondvacsinált ürügyeket gyártanak, és még maguk is elhiszik - a baj csupán ez utóbbi.

Emberiség, bazd meg, elfuserált, gerinctelen és életképtelen állatfaj vagy! [tisztelet a - nem túl sok - kivételnek]

El kéne gondolkozni, hogy ezek után/mellett mennyi jogunk van azokhoz a dolgokhoz melyeket megteszünk? Érzésem szerint semmi.
Sokan vannak itt ezen a szerencsétlen bolygón, akik csak "idelettek", és elképzelésük sincs nemhogy a világról, de a saját életükről. Nem a világmegváltás a cél - félreértés ne essék. Csupán az a fajta boldogulás, amit nem a "kispolgári", "létminimum", "szürke panellakó" jelzőkkel aposztrofálunk. Ha akörülmények ennél nevezhetők jobbnak, az már lehetőséget ad a következő generáció [gyerekeink] fejlődésére. Hisz ez már lehet cél. Amíg azért harcolunk, és sírunk, hogy "de rossz nekünk", addig nem lesz fejlődés - sőt meg merem kockáztatni, hogy hatalmas erőfeszítések árán, talán stagnálás.

Emberiség. Gondolkozz!!

macskakaparta: koszacica | 12:33

 

Női *hülyeség* leírás

Lehet gratulálni... Több héte folyó, kitartó munkával [értsd: rendszertelen, nem-evéssel] sikerült taccsra vágnom a gyomromat. Mostmár szinte semmit nem fogad be. Pontosabban egyszerűen nem esik jól a kaja - de semmilyen. Szerintem sokkal könnyebb lenne, ha megoldható lenne, ha ezt az igazán idő- és pénzigényes tevékenységet kivennénk az élet nevű játékból. Sokkal könnyebb lenne. [Vagy akkor oldjuk meg, hogy ad1. mindig legyen időm enni ad2. ne hízzak, sőt minél többet eszek annál vékonyabb szeretnék lenni]
Ma veszélyesen sokat voltam itthon, és anyám belémdiktált egy tányér spagettit..... Nagyon nem akartam. Tudom, hülye picsa vagyok - nem eszek [nem csak rendszeresen, egyáltalán nem]. Hogy ez mért jó? Válasz nagyon egyszerű, csupán bringázással [sporttal] nem lehet lefogyni. Ez most cél. Mindigis cél volt, de az utóbbi időben megbékéltem vele, elfogadtam. Onnantól nem érdekelt, mert azt láttam bármit csinálok, bármit eszek ugyaolyan maradok. Akkor legalább érezzem jól magam. Egyetlen dolgot nem próbáltam: a null-diétát. Igen, igen, köszönöm a jó tanácsokat. Tisztában vagyok vele, hogy nem egészséges, de nem érdekel. Pont.

Másik dolog. Egy fogadalom.
Soha, de soha nem fogom hagyni, hogy egyetlen barátomat is sírni lássak. Nincs az az isten! Ha nekem is kell a két kezemmel segítenem, akkoris megteszem. [viszont ez az a dolog, amelyik arra a 4-5 emberre vonatkozik. pont.]
*cica: a megingathatatlan és ellentmondást nem tűrő*

macskakaparta: koszacica | 15:09

 

Flash Across Marathon - Sopron

Élménybeszámolok a hétvégémről :o)
Csodálatos két napot töltöttünk Sopronban. Hogy mért is? Már vagy háromszor mondtam, hogy május 8dikán kerül majd megrendezésre a Flash Across Maraton. Nos igen, csupán ezért ruccantunk le országunk nyugati csücskébe. Azért, hogy végigtekerjek 50 kmt. Előtte való napokban ujjösszeszorítva drukkoltam [bár valószínűleg nemcsak én], hogy az esőfelhők kerüljék el ezt a térséget - vagy legalábbis a pályát. Hallottuk az előző évi verseny visszhangjait, amikoris a pálya egész hosszában-széltében egy nagy disznóólra hasonlított, és a bringák nyeregcsőig dagonyáztak a cuppogós sárban. Az eső csak szombat éjszaka érte a helyszínt - mondhatni, jött és ment - azért hagyott maga után némi szaftos dagonyát [méghozzá a pálya első, emelkedő szakaszán, ahol jó lett volna, hogyha a mezőny széthullik - így össznépi tolás lett belőle]. Ettől az apróságtól eltekintve - számomra - egy határozottan színvonalas verseny lett lebonyolítva... Sajnos a pálya osztrák szakaszán túl sok betonnal... Már-már hasonlított egy országúti versenyhez, de az oldalt- szembeszél segített abban, hogy a haladás ne lehessen olyan könnyű. Egyébiránt túlteljesítettem a magam által kitűzött, és remélt célt: az 50 kilcsit 3 és fél óra alatt nyomtam le - ami versenyzőtársaimhoz képest igen vacak eredmény, ám magamhoz képest - úgy érzem - jó voltam.... De jövőre jobb leszek!! :o) [a cél: 3 óra]
A célba érkezés nagyon kellemes volt. Vártak bent...és puszit is kaptam. Bizony!
Jutalom: húsleves és csirkecsíkok tejfölös-fokhagymás mártással. Nyam-nyam.
Szerettem ezt a hétvégét, és bármikor megismételném.
[kaptok majd fényképet is, mert készült - cukin, szende vagyok rajta [legalábbis apám szerint...hihi]]

Máskülönben nagy elhatározásra jutottam. Gimb-gömb cica le fog fogyni. Minden eszközt bevetve. [ugyebár, a cél szentesíti az eszközt] Majd meglátjuk mi lesz 1-2 hónap múlva... Drukkoljatok, hogy bírjam.

macskakaparta: koszacica | 10:33

 

Belállítva

Tegnap este már tudtuk, hogy ma reggel 8kor kell [muszáj] kelni. Éppen ezért ki lett jelentve, hogy:
- Jó, akkor 5kor keltelek.
- Mi vaaan???
- Hát ahhoz, hogy Te 8kor felkelj, minimum 5kor kell, hogy felébredj...
Hát jó, igen nehezen lehet engem kilőni az ágyból. Nagy macera, mivel eszeveszett nyűgös vagyok én akkor. Tehát nem egy leányálom velem aludni... Illetve helyesbbítek: aludni jó velem - felkelni nem jó velem. Pedig nem voltam én ám ilyen. Sokáig vallottam, hogy minél korábban kelni, annál jobb. Ezt a nézetemet - és bioritmusomat - a főiskolai élet úgy ahogy volt felborította. Ekkor történt meg, hogy átálltam a lustizós üzemmódra, és mostanra eljutottam odáig, hogy majdnem szó szerint meg kell erőszakolnom magamat, ha esetleg egy korábbi időpontban szeretenék felébredni...felkelni.
Visszakanyarodva... Annyiszor lett nekem elismátelve, hogy 5kor keltve leszek, hogy szinte már belémprogramozódott. Így éjszaka 5kor fel is ébredtem - mondhatni menetrendszerűen. Grrr. Kint már derengett az ég alja, és jött be mindenféle fény. Nem tudok fényben elaludni [ez majdnem olyan, minthogy nem tudok sötétben felkelni]. Végül aztán nagy nehezen álomba fetrengtem magam - aminek az volt a következménye, hogy más is felébredt... :oP De melegem is volt, fény is volt, nem találtam a kényelmes pozíciót se...ááá. Aztán valahogy mégiscsak sikerült. Eredménye: világvége hangulatú álom.

macskakaparta: koszacica | 11:16

 

Sünike

Sosincs időm, és mindig elfelejtem - de most nem!

Lakik az utcánkban egy süni. Hogy az milyen édes és tüneményes egy állat. Mindig csak éjszaka látjuk. Az óvoda mellett megparkolunk autómobilunkkal, és ott szoktunk ilyen éjszakába nyúló beszélgetéseket eszközölni [aminek úgyis mindig az a vége, hogy "nah, Viki, menjünk, fönt aludjál...sokkal kényelmesebb... - Jaj, de én nem szeretnék... meg nekem itt is jó; hagyjál itt stb"]. Nos egy ilyen beszélgetés alakalmával láttuk először tüskéshátú barátunkat. Eszeveszetten próbált bemászni az ovi kertjébe a kerítésrés alatt. Szegény, nyomta, szuszakolta magát - én már majdnem azt hittem, hogy Micimackó effektus lesz, és szegény beszorul... De végül sikerre vitte kis tervét, és bejutott! Legutóbb szintén az ovi mellett láttuk. Rohant fürgén a kicsi kis lábain. De hogy milyen gyors egy ilyen kis állat! Elámultam.
Bár féltem is ezt a kis jószágot. Olyan kis butusok a sündisznók. Azt hiszik senki nem bánthatja őket, ha összegömbölyödnek ["Nem bánthatnak... nem bánthatnak... jaj-jaj... nem bánthatnak.....] De szegényke nem tudja, hogy az autó nem ragadozó, aki meg akarja enni... az bizony bánthatja, mégha össze is gömbölyödik... De remélem azért nem lesz annyira oktondi, hogy az úttesten grasszáljon. Maradjon csak az ovi és annak az udvarának a közelében. Akkor talán baj nem lehet.

macskakaparta: koszacica | 11:11

 

Hétvégi gondolatok - három témára

Hosszú és szép is volt a hétvége egyben...

Péntek kicsit hosszú, kimerítő és idegtépő volt. Bár meg merem kockáztatni, hogy mindenkinek az idegei tépődtek volna, ha valaki olyan embert műtenek a környezetében, aki közel áll hozzá. Oké, rutinműtét, meg lézeres meg miegymás, de akkoris. Én jobban féltem tőle, mint ő. Bár bennem az is ott volt, hogy nem szeretem látni a szenvedés, azt hogy valaki gyenge, elesett. Kettős érzéseim vannak ilyenkor. Bár általában felülkerekedik védelmező, óvó, anyai ösztön [amit legszívesebben elnyomnék, mert hosszú évek fáradságos munkájával nem ezt a képet alakítottam ki magamban - mások szerintem mást látnak [ők látják, tudják, hogy mi van/lehet belül]]. De ezért is rettegek, hogy valaki testileg gyengének lásson. Akkor tehetetlen vagyok, kiszolgáltatott. Én nem vagyok, és soha nem is lehetek beteg! Pont. [gyerekes vagyok, igen, de ez az amin nem fogok változtatni]. [...] Lényeg az, hogy túléltük a pénteket, és a szombat már szép volt. :o)

Vasárnap Ti is voltatok majálisozni? Igen igen, akkor volt május elseje, amikor mindenfelé kirakodóvásárok vannak, és valahogy az emberek ilyenkor sokkal többet nevetnek, felszabadultabbak, és újra tudják élbni a gyerekkorukat...vagy átélik az elsőt. Kürtőskalácsot ettünk lépcsőnülve. Párkányon lábat lógatva beszélgettünk. Elfelejtettük a hétköznapokat. Én gyerek voltam...és még nagyon sokszor szeretnék az lenni. Újra és újra...és nemcsak május elsején [amikor mindenki az].
Engedj gyermek lenni! S légy velem Te is!

Tegnap aztán jól felmentem a hegyre, és végre normálisabban edzettem, mint eddig idén bármikoris. Épp ideje volt tudom. Vészesen közeledik a Flash Across Maraton időpontja [egészen pontosan a hétvégén, másju 8án, vasárnap lehet nekem szurkolni Sopronban]. 50 km 1024m-es szintkülönbséggel. Shimán végig megyek rajta! Bizony bizony!! hiszem elég nagy ösztönző erő lesz a megmászhatatlannak tűnő emelkedők előtt a félelem a kudarctól, és a siker mámoros érzése, mikor az van az emberben, hogy végigküzdötte [egyedül!], és nem adta fel [mert nem fogom!]. Meg kell csinálnom. Egyszerűen magam miatt - ami elég nagy hajtóerő, hisz én vagyok az, aki egyes egyedül magában hisz. Néha sokkal nehezebb így. Vasárnap volt szerencsém belepillantani egy kis keresztény közösségbe - ugyanazt a hangulatot éreztem, mint amt Finnországban. Ugyanaz az összetartás és kimondatlan szeretet lebegett ott, mint azokon a szerda esti meetingeken Peternél. Hiányzik. [A hangulat]

macskakaparta: koszacica | 11:56

 

Shopterápia

Megnyugtatólag hatott kicsi, pici felzaklatott idegrendszeremre a mai shopterápia. Fogom én ezt még hatékonyabban is művelni [ez a meglátok valamit, fepróbálom, megveszem sorrendet]. Olyankor a ráncok méginkább kisimulnak, és még mosolygósabb lesz a cica. Nem feltétlen azért, mert költi a pénzét, hanem mert lesz sok szép, kedvérevaló ruhája, és majd mondhatja kedves párjának, hogy "tök csini barátnőd van" :o) [ego és önfényezés rulz]
Ma épp egy kedvérevaló nacit vett: khaki színűt, apróvirágmintás övvel. Hmmm... Tegnap meg meg lettem ajándékozva egy sokszínű, rolytos kendővel [tegnap este, meg ma hozzám volt nőve - naci csak azért nem csinálja holnaptól ugyanezt, mert macska kicsi, alacsony, és nem gyártanak rávaló [hosszúságban] nadrágot - így megy a szabó bácsihoz, aki egy kicsit megkurtítja [mert macsek nem tud varrni - c'est la vie]] Mindenesetre pici cicalélek most örül!

macskakaparta: koszacica | 20:54

 

"Még...még...még jöhetsz... Jó! Állj!"

Nem ma történt ugyan, de mosolyt csalt az arcomra - így megosztom Veletek.

Hétvégén a Battyány téren álltunk a parkolóban. Vártunk, beszélgettünk. Közben egy kedves, kissé bolondos, lehet kissé illuminált - vagy már csak az élet által összezavart - úr iránytotta, önkéntes rendőrként a parkolni kívánó, és a parkolóból kihajtó autókat. Látszott rajta, nem a pénzért csinálja, de volt, aki adott neki némi aprót. Sokkal inkább hasonlított egy kisgyerekre, aki azt hiszi valami nagyon fontosat, valami fenőtteset csinál, és büszke mosoly ül az arcán.
Ez csupán momentum egy életből. De nem akarok [nem is tehetném meg] belegondolni, hogy milyen élete lehet ennek az embernek [hol él, miből, miként]. Valaminek nem érdemes utánagondolni.
[Dzsászt hev fán!]

macskakaparta: koszacica | 10:49