
web counter
|
2006. április 21., péntek |
Igen? Megcsináltuk?
Kampány-finisben
vagyunk. Én meg a szakdolgozatom leadásának finisében – amiről
szerencsés esetben nem csúszok le. Bár most úgy néz ki, hogy 42,03%-kal
alul maradtam az első fordulóban, mert 43,21%-ban biztos vagyok benne,
hogy 5 perccel előbb húzott el a konzulensem, mint ahogy én odaértem az
épp, hogy csak összetákolt szakdolgozat-kezdeményemmel. Nagyjából olyan
állapotban van szerencsétlen, mint a Fidesz programja. Bár az én
szerencsétlen párámnak, nemhogy miniszterelnök jelöltje, de se
bevezetése, se összefoglalása, se irodalmi jegyzéke, se függeléke, se
tartalma nincsen még,...hogy az oldalszámokról ne is beszéljek. Így
vittem be szegény párát – de hogy minek arra még nem jöttem rá [így
utólag]. Persze a cél az volt, hogy átvegyék, megsimogassák a buksimat
és én meg jól hátradőlhessek... De ezt én ugyanúgy nem tehetem meg,
mint ahogy egyik párt se a két forduló között. Mivel én még az elsőn se
vagyok túl maradéktalanul, így nekem ez meg még pláne nem jár. Pedig
milyen jó lenne, ha már végre ott tartanék, hogy piros lufival és
narancs pöttyel kéne hadonásznom, és várni az eredményt. Sajnos én még
azt se tehetem meg, hogy koalícióra lépek valakivel, aki befejezi
helyettem a Művet. De azért taktikázni lehet – mint minden normális
kampányban –, akár tisztességtelenül is, ahogy ezt számos példa
bizonyítja, hol innen, hol onnan. Így én is éltem egy ilyennel...
Beettem magam a könyvtárba [oda, ahová 2 hónapja lógok két könyvvel
is], és kikértem az engem érintő és témámba vágóü szakdolgozatokat.
Amíg körülöttem mindenki jegyzetelte a sajátjait, én bőszen
kattogtattam a fényképezőgépet, és egészen úgy éreztem magam, mint
Thomas Magnum, aki mindig tudta, ha görbe utakon jár, de a Jó és az
Erkölcs érdekében mégis továbbment rajtuk. Így lettem egyik percről a
másikra magánnyomozó – és éreztem azt, hogy ez a helyes út a
szakdolgozatom előrehaladása érdekében, tehát a Jó.
Tegnap este még 8 kemény oldal hiányzott a kicsikéből... azért ezt még
a költségvetési hiány sem tudja felülmúlni, így ezt sikerült ma 2
p.m.-re elkészíteni. És innen már tudjátok – igen, nem értem be vele,
várhatok hétfőig, le leszek cseszve, amit utálok. [viszont ami furcsább
– hétvégére két helyre is hívtak bringázni, és egyikhez sincs
kedvem...ez már a vég??]
macskakaparta: koszacica |
16:08
|