Röhögjünk egy jót magunkon, és szavazzunk

Megállom, hogy ne írjak semmit az elmúlt két napi miniszterelnök-jelölti vitákról. Oh, pedig annyi mindent tudnék mondani. Két dolog miatt nem teszem: ad1 megfogadtam, hogy ez a blog politika-mentes lesz [még akkoris, ha ez a cica - apai vénából fakadóan - igencsak kacérkodik a politikával...no nem a csinálás részével, sokkal inkább a kritikai, elemző részével - valamelyik életemben még politológus leszek], ad2. nem kívánom megsérteni senkinek az érzéseit - nem azt mondom, hogy a politika magánügy, ugyanis bármikor hajlandó vagyok erről személyesen beszélgetni. De azt nem hagyom, hogy csakúgy, bárki engem ez alapján ítéljen meg/el. Igen, vadidegenek is. Mert azért mostmár sikerült addig eljutnunk, hogyha a véleményünk nem egyezik politikai ügyben, elképzelhető, hogy másképp fog rád nézni, és hátrányosabb pozícióból indulsz a szemében. No mindegy. Egy viszont mindenkihez szólhat: menjetek el szavazni! - mindegy kire, de inkább arra, akire én...

Megyünk Ausztráliába. Majd. Ha aktuális lesz, mesélek...

Röhögött rajtatok már egy egész utca és buszmegálló? Felejthetetlen élmény...főleg, ha magatokon is tudtok röhögni.
Meghallottam a sarkon, hogy beállt az a trolibusz a megállóba, amellyen minimalizálhatom a késésemet munkahelyemről. Macska nagy sebességgel közeledik a kanyarhoz, és alig lassítva, nagy ívben veszi be azt. Az út szélén cuki, kis parkolást megakadályozó oszlopok nőttek ki hirtelen [vagy csak nem vettem észre?!]. Táskám, nagy ívben kanyarodva velem együtt, talán mégnagyobb kilengést produkált, talán a túl hosszúra hagyott pántján. Eme lengés, és a csúnyán, gyorsan növő oszlopok találkoztak. Cica nagy sebessége hirtelen nullára csökkent, és valahogy úgy, mint a rajzfilmekben, visszapattantam. A táskám lecsusszant a vállamról, körbeszambázott az oszlop körül, majd a földre hoppant - ahogy én is majdnem. No ezek után ki az,a ki nem röhögne magán felhőtlenül :o)

macskakaparta: koszacica | 11:55